Lomtalanítás

Megint csúnya összeesküvés áldozata lettem: ti. hazamegyek egy hónapban egyszer, láblógatást és henyélést várva... erre fel drága anyukám belecsöppentett az éves lomtalanításba. Nagyanyámnál. Garázs és pince évszázados kacatjait kellett volna szelektálni. Mama felügyelőtisztként tornyosult felettünk, és dirigált, és vizslatott, és gyanakodott. Hogytudniillik ki ne dobjunk olyasmit, amiből még nagy hasznot húzhatunk. Úgymint egy darab kartonlap, ami jó lesz arra, hogy nyáron a kertben az asztal alá helyezve megakadályozzuk, hogy a hangyák felmásszanak az asztalra (merthogy a hangyákról tudvalevő, a karton a keresztjük, képtelenek rámászni...), vaaaagy egy semmiresemjó villanyborotva, egy olajfoltos rongy (ki ne dobd, azzal törlöm szárazra a kocsit!!), vagy egy látszólag funkciótlan fadarab (deszka az mindig kell!), vagy egy szakadt melltartó (csak ki kell mosni, milyen jó is lesz az), kővé merevedett bőrtáskák (az ócskán eladhatjuk!), rozzant székek, zsákok és ládák és gyerekfürdőruhák... és bónuszként tanmese arról, hogy akik megélték a háborút, azok nem dobnak ki ész nélkül mindent, mert a legapróbb rozsdás szöget is értékelni kell. Így hát mire azt a néhány zsáknyi penészes-felismerhetetlen lomot (plusz jónéhány sutyi-értéket, amiről a felügyelőnőnk nem tudott :-)) kivonszoltam az utcára a kokszos keselyűk karmai közé, fejem búbjáig koszos voltam, prüszköltem a portól... ezek után szóba sem került, hogy esetleg a saját lomdzsungelünkhöz hozzányúljunk a pincében - majd jövőre.