Tegnap este végre leadták tévében is a Mások élete c. filmet, egymástól függetlenül kinéztük, hogy ezt látni kell, még ha későn kezdődik is.
Előzményként csengettek az ajtón, amitől mindig kicsit összeszorul a gyomrom, mióta hajnalban rendőrök csengettek végig minden lakást valaki után kutatva... szóval egy nem túl bizalomgerjesztő pasi hellózott le, mondván ő a szomszéd (namost eddig azt se tudtam, hogy a falszomszédomban férfi is lakik), előbb leszaladt a közértbe, és közben a mama rosszul lett, és hogy nem-e mi kopogtunk az ajtaján (nem egészen értettem a rosszullét és kopogás közti összefüggést). Na a mamát viszont annál jobban ismerem nagy sajnálatomra. Nem szemtől-szembe, hanem hangról. A mama, aki szerepelt már nálunk büdösbanya, turhamama, valamint szemétvénkurva titulussal is. Egymás közt. A vékony falaimat átkozom egyre gyakrabban, amikor hallom a masszív tüdőrákos krákogást és hörgést, de ez még istenes is. Nyilvánvalóan szityózik is a banya, és olyankor igazán félelmetes számomra, a pasimat csak éktelen haragra gerjeszti. De visszafogja magát, mióta egyszer átdübögött, én pedig rászóltam, hogy nem akarok balhét szomszédékkal.
Szóval szittyós estéken a banya jól hallhatóan az élő fába is beleköt, és füstös-piás fejhangon üvöltözik, hogytudniillik Menjinneeeeeeen, és nemmegmondtamhogymenjaKÚÚÚRVANYÁDBA, és én itt lakom, és aszcsinálo kami takarok, te meg HÚÚÚZZAD meg magad te kis geci...
Szóval hát félek tőle, na. Félek ettől a hangtól, amit tetéz, hogy arcot se tudok társítani hozzá, egyszer láttam csak a fejét 2 emelet távolságból. És megrettentem, amikor pasim átdörömbölt neki, mert rettegek attól, hogy ez a horrorhang énellenem is fordul, nem akarom hogy hozzámszóljon, nem akarom hogy bármi kapcsolatom legyen vele...
De tegnap este túl sok volt. Elkezdődött a film, ami már az első percekben olyan feszültséget okozott bennem a túl tömény valóságtartalmával :-), hogy merő görcs voltam. Megjegyzem, az egyik fő ismérve lehet egy igazán jó filmnek, amilyen ez is. A szocialista Németország mocskos kis titkai, és a mindenki gyanús, és mindenki államellenség, aki nekem ellentmond, és vigyáznom kell minden szavamra, és ha kinézett magának, meg kell feküdjek az állam kegyeltjének, amennyiben nem akarom ellehetetleníteni (vagy szó szerint megölni) magam... Szóval van ez a gyomorgörcs-szitu a film miatt, mire először csak halkabban, de halljuk, hogy a banya éledezik így este fél11 felé... összenézünk, keserűen konstatálom, hogy annyira mégsincs rosszul a büdös szipirtyója. Aztán a film is egyre halad a kikerülhetetlen tragédia felé, a banya is egyre hangosabb, és eljön az a pont, amikor már majd' elpattanok az idegtől, és felpattanok, kiviharzom a konyhába, hogy kizárjam ezt a sztereó-idegbajt egy pár percre.
És hálistennek a párom érti a tudatlanul is felészuggerált könyörgést, és hallom az erőteljes dübögést a falon... mikor visszamegyek, legalább a falunk elcsendesült...
Egyre sürgetőbb, hogy átköltözhessünk végre a másik szobába, ahol legalább a boszorkánytól nyugtunk lesz (ó hányszor sürgettük már, h érje el a végzete, hány tervet szőttünk arra, hogyan segíthetnénk hozzá kicsit gyorsabban...).
És a film az KÖTTELEZŐŐŐ.
