Vasárnap este hétkor kapucsengő vinnyog, elkerekedett szemmel nézek pasimra, hogy ez meg ki és főleg ilyenkor...
- Igen, tesssék.
- J'estét, küldeményt hoztam.
- Nekem? Milyet?
- Ajándék.
- (végigfut az agyon a rídörsz dájdzseszt, meg hasonszőrű kéretlen ajándékok, amik nem is igazán ajándékok, viszont jár velük majd a sok szép sárga csekk, miután átvetted) . - Nade én nem kértem, az biztos!
- Étel van benne, ki van fizetve.
Közben hátulról elbődül a sunyiban lapuló, hogy: - Engedje beeee, én tudom mi ez...
És felcaplat a fekete wasabi-küldönc a két teli tálcával, én meg vigyorgó kelepcetudat-arckifejezéssel vonom kérdőre a mindentudót. A szálak Ribbon és Robbin házatájára vezetnek, akik tudták, hogy ez hiányzott még ahhoz, hogy teljesértékű életet élhessek :-) Így hát átsegítettek a tűzkeresztségen utószülinapi ajándékként, imádtam őket, főleg Ribbanyát, hogy így összeszervezte a hátam mögött, pasim pedig hasonló profizmussal intézett úgy mindent, hogy semmi ne rontsa el a meglepetésem. Ezt szeretem. :-))