Horvátország - messzebb, mint hinnéd...

Ma lenne az utolsó hajón töltött napunk, ami után még várna egy-két városnézős, szárazföldi nap is. Ehelyett az irodában ülök mától. Egy nem túl vidám esemény jött közbe, úgyhogy itthon nyaraltunk kettesben. Az első pár nap furcsa melankóliája után azért magunkhoz tértünk, és megtanultunk szívből örülni ennek a pihenésnek is.
A pihenésnek, az új otthonunknak, ahol a nagy napsütésben ki tudtunk ülni az udvari napozóágyainkra rejtvényt fejteni. Vagy délutánonként az agárdi nap melegének, és a Velencei tó langymeleg vizének, ahogy a huszonéves jugoszláv gumicsónakról belelógattam a kezem, miközben húzattam magam. Vagy a leányfalui strandon a frissensült hekknek, és az igazi, nem előrecsomagolt gofrinak, nutellával és sok tejszínhabbal. És a görögdinnyének, a kisdobozos málnának, az esti vörösborozós filmnézéseknek, és a nagy biciklitúrának Szentendréig.
Talán még idén eljutunk a horvátokhoz is, de addig is fel kellett töltsem az elemeket, ha így, akkor így.