Örökre beírtam magam a cégtörténetbe a kollektív wellness-hétvégén. A beteges exhibicionizmusom, az lesz a végzetem. Mért kell nekem kihívni a sorsot magam ellen... Délutáni szieszta után ugyanis csak azért öltözöm fel csinosan szolid felsőbe-kardigánba, skinny-jeansbe és kedvenc csizmába, és csak azért billegek be a medencéhez kedvesen elcsacsogni az apróságokkal és a fürdőző kollegákkal, hogy egyikük engedve az általam generált egyértelmű jelzések hívószavának hátulról egy határozott mozdulattal besegítsen a fürdőzők közé. Az összes főnökség szeme láttára természetesen.
A köz figyelmét tehát maradéktalanul sikerült felkelteni, ahogy utcai toalettben hápogtam a kellemesen húgymeleg vízben. És ahogy dühtől remegve dobáltam le a csuromvizes csizmámat és zoknimat, elhajtottam fogak között sziszegve a bűnbánó merénylőt, mikor köntöst akart rámadni. Semmi üvöltözözés, semmi hiszti, de akkor se kell a fucking köntös tőled. Nyakig vizes ruhákban és mezítláb tocsogtam fel a másodikra barátnémhoz. Egészen a szobaajtóig emelt volt a fő, ahogy beérkeztem, sírásra görbülve bődültem el: - Most nézz rám!! Aztán elcsukladoztam Cakinak az eseményeket, és együtt hőbörögtünk a gyerekes primitív hülyén egész addig, míg a marharépa fel nem jött egy üveg engesztelőpiával.
Volt ám jó is életem első wellness-hétvégéjében. A jó sok alvás, meg a teljes test masszázs, meg az ektiviti-parti, amit a szarvastehénnel nyertem meg (aki nem a csapattársam volt, hanem feladvány :-)), meg hogy "szeretett vezérünk" kisgyermeke ébresztett rá, hogy egy "furcsa ló" vagyok :-D.