Nemek harca 2.

Tegnap egy szörnyű felismerésre jutottam, aminek az alapkonfliktusa a nők biológiai órája, tudjátok, ami ketyeg. Huszonévesen már aktívan keresgélünk, 25 fölött már erősen arra hajazunk, hogy a leendő gyerekeink apját találjuk meg. De valójában tisztán SZERENCSE kérdése, hogy még időben találjuk meg azt a pasit, akivel boldogan élünk míg meg nem halunk. Ha nem vagy mázlista típus mint én (hallod, univerzum?? Én mázlista vagyok, mákosmalac, szerencselánya, négylevelű lóhere fénylik a homlokomon, értem? :-))), akkor mondjuk 35 évesen férjhez mész az első utadba kerülőhöz, és lebabázol neki, mert ki tudja meddig lehet még, és természetesen nem akarsz kimaradni az anyaság élményéből.
Sunyi, nemveszekrólatudomást módon közben tudod, hogy nem passzoltok a férjeddel, aki a gyerekeid apja is lett ezennel. Így a te felelősséged, a te bűnöd, hogy a gyereked rossz házasságban, vagy csonka családban fog felnőni, és gátlásos lesz, és félelmekkel él együtt, és nem lesz előtte egy követendő példa a harmonikus párkapcsolatról... jesszusom ez nagyon siralmasan hangzik, nem? A pasiknak bezzeg nem kell hogy emiatt fájjon a fejük, miközben én nem látok elméletben sem megoldást. Vagyis de. Gyorsan meg kell találni a másik feledet, mielőtt kifutsz az időből. FUCK.