Gólyamadár

Nagyon sok írnivalóm lenne, ezer témában. Többször is megfordult velem-körülöttem a világ mostanában, főleg pozitív irányba pörgött-forgott. A legfrissebb, legtöbb gondolatot és energiát foglaló esemény, hogy újra dobozolok a héten.
Épp tegnap csodálkoztam rá a libatársaim előtt, hogy ez immár a tizedik... Én, aki mindig nehezen élem meg a változásokat, a kizökkenést a jól bejáratott rutinból, már tizedjére költöztetem át az életemet dobozokban. Részint megörökölhettem a költözőgént, anyuék 18 éves koromig négyszer pakoltak át minket, igaz ugyanazon város különböző pontjaira. Aztán jött a koli, jött egy pasi, mentem a "hüllőangolokhoz" (talán egy következő poszt témája? szavam ne feledjem...), jöttem vissza, kapcsolati menekültkéntbecuccoltam hetekre barátnőkhöz, akkor még uszkve egy nagy hátizsákkal, egy gurulóssal, meg néhány szatyorral. Csak az a néhány pakk voltam akkor még. Aztán jött egy nagyon lepukkant pesti albérlet büszkén igénytelen (wc-kefét sosem használó) fiúkkal, mosatlanhegyekkel, fanszőrzettel telirakott káddal, és emeletes ággyal, amin egy nagyon barátságtalan lánnyal osztoztam.
Majd szép és izgalmas másfél év egy sokkal kevésbé igénytelen albérletben, szívemnek sokkal kedvesebb lakótársakkal, és templomhoz hasonlatos belmagassággal.
Innen már sajátba dobbantottam végre, de szép is volt, szerettem, szeretem. De most itt az idő innen is továbbállni, a madárcsicsergős, fasusogós, páros nyugalomba. Ma begyűjtöm a dobozokat, mert a három, ruhákkal és néhány könyvvel tömött táska ez alatt a három év alatt feldúsult egy egész háztartásra, még több ruhával, sok könyvvel, edényekkel, kanapéval, pohárkészletekkel, számlatengerrel. Az a három táska már rég nem elég a ruhákra sem. A kislakás megmarad, én viszont megyek máshová, ahol idővel megteremtjük a feltételeket egy még örömtelibb dobozoláshoz. Még az is lehet, hogy az utolsóhoz.