Tanulságok

Valójában mérhetetlen sokat köszönhetek az édesanyámnak. De mostanság elsősorban azt, hogy mit nem szabad sohasem majd saját kislányommal:


- összetört szívű, frissiben szakított lányomat nem ilyesmikkel próbálom vigasztalni: - El kéne döntened, hogy kik a fontosabbak, a barátok vagy a pasid, mert így aztán soha az életben nem lesz belőled családanya. Vagy: - Tényleg minden egyes barátnődnek el kell mondani a bánatodat? Mért nem írod ki fényújsággal a homlokodra, hogy neked most rossz? Itt vagyok én, csak nekem mondd el... (anya, és mit csináljak a hónap többi 28 napján, amikor nem vagy ott, csak Ők vannak nekem, és ők valóban átérzik a bajom, mindig megértenek)


Ha bánata van, tudni fogom, hogy nyugalomra és nagy családi békére van szüksége - hiszen ezért szaladt anyucihoz.


- ha megfázott, köhög, tüsszent a gyermek, nem üvöltözöm vele, amiért képes volt orvul megbetegedni, amiért nem vesz fel otthonra még egy zoknit, még egy köpenyt, még egy pulcsit. Üvöltözés és szemrehányások helyett inkább hozok neki teát, és betakarom.


- ha kirepült a fészkemből, hogy sajátot rakjon, nem kényszerítem rá mindenben az akaratom, nem írom elő neki, kit és mikor hívhat meg magához, kit kínálhat meg vacsorával, mikor szállásolhatja el a barátait, hogyan mossa az ágyneműt, mennyit égesse a villanyt, mennyire fűtse a lakást. Meg fogom várni, hogy kikérje a véleményem, a segítségem. Ésszerű keretek között hagyni fogom, hogy saját butaságaiból tanuljon. Hiszen 18 (vagy akárhány) évig beleültettem mindent, úgy neveltem ahogy helyesnek tartottam, most neki kell megmutatni, hogyan hasznosítja ezeket a nagybetűs felnőttlétben.


- bízni fogok a szíve választásában. Nem áskálódom, nem teszek csípős megjegyzéseket kislányomnak, ha a párja - hízásra hajlamos, - túl sokat hívja az anyukáját, - dohányzik, - túl sok barátja van, - a lányom többször öleli meg mások előtt, mint kellene, - van egy folt a pólóján, -túl sokat eszik, - túl keveset eszik, - mosott este fogat?? - túl sok levegőt vesz el otthonunktól - stb.


Nem fogok hazudni, ha a gyerekem kérdez (CSAK ha kérdez), őszintén elmondom a szimpatikus vonások mellett a kételyeimet is. De ha megszakadok, akkor se fogom rákényszeríteni a véleményem. Okos szeretnék lenni, azt mondjuk lehetne, hogy úgy vezetem rá az igazságra, hogy úgy érezze, magától jött rá, hogy nem neki való ez a ficsúr? :-))


- következetesnek kell lennem, és amit egyik nap a legnagyobb meggyőződéssel hangoztattam, annak nem fogom másnap a teljes ellenkezőjét bizonygatni. (pl. nem kérdezem meg hatvanötször szakítás után a lányomtól, hogy nem fogja-e megbánni a döntését, és hát emlékezzen rá, mégiscsak milyen jó volt az az ex, akit együttlétük alatt a sárga földig hordtam le minden adandó alkalommal)





Hú de könnyű így okosnak lenni... de ha leírtam, muszáj lesz tartanom magam hozzá. Önálló, és okos gyermeket szeretnék, aki feltétel nélkül bízik az anyukájában, és aki mindig megnyugvást és vigasztalást talál nála. Egyet azért kifelejtettem. Ehhez az is kell, hogy az anyukája is kiegyensúlyozott és boldog legyen. Így tudom néha megérteni az én anyucimat.