Túl sokadszor kelek fel olyan álomból, ahol komoly szerepet játszik az első szerelmem. Nem, nem, sziklaszilárd bizonyossággal állíthatom, hogy nem szoktam róla fantáziálni, nem akarok tőle semmit, de inkább azt sem, hiszen a nyomába sem érhet a vele való hosszú kapcsolatom annak, amiben most élek boldogan. Gyakorlatilag viszolygok bármitől, ami vele kapcsolatos. Most már.
Feltételezem inkább csak a hosszú szócskán van a hangsúly, 5 év az nagyon sok idő, az eddigi életem egyhatoda, nyilván sok az emlék. Biztosan nem segít az sem, hogy a szakítás után nagyon sokáig nem tudott és nem akart lemondani rólam. Hónapok múltán is volt, hogy ajándékot hagyott a munkahelyemen, és még évek múlva is ragaszkodott ahhoz, hogy levelezzünk, amit egy idő után mindig le kellett állítanom, mert éreztem, hogy ez nem barátkozás az ő részéről, és neki még mindig fáj. Az egyik utolsó ajándéka egy könyv volt, Marquez-től a Szerelem a kolera idején. Elolvastam, és nagyon megijedtem az üzenetétől. Várni fog, mindig. Egy ideig a közösségi oldalon is ezt írta ki szabadidős tevékenységeként: várok.
Aztán párra talált ő is, ma már "kapcsolatban" van, nagyon örültem neki. Nemrég viszont a fb-oldalán feltűnt nagy betűkkel az én nevem, amelyet valami hülye alkalmazással kielemzett, és az kiposztolódott a profiljára is. Csak az én nevem, amit nem törölt onnan azóta sem. Csak fokozta a sajnálattal vegyes rémületemet.
Az álmok pedig mindezek ellenére! arról szólnak, hogy egyedül maradok, elhagyva a mostani szerelmem által, és nem marad más választásom, minthogy visszamenjek hozzá, mert ő még mindig vár. A mai álmomban is ez történt, összedőlt a világom, amiért vége lett a boldogságomnak, majd álomidő szerint másnap már hozzá is mentem ehhez az önjelölt Florentino Arizához, miközben minden sejtemben éreztem, hogy ez rossz, nekem nem mellette van a helyem. Nem akarok újra találkozni a családjával. Nem szeretnék újra összejárni a barátaival sem, akit mai fejjel már egyáltalán nem látok szimpatikusnak. Nem szeretném, hogy hozzám érjen, nem vele szeretném leélni az életem, hanem azzal, aki hátat fordított nekem és a szerelmemnek. Aztán felébredek egy tonnás súllyal a mellkasomon, és szorongva várom, hogy felébredjen mellettem az igazi párom, és olyan reggeli morgással bújjon oda, amilyennel szokott, közvetlenül a füligvigyoros köszöntése előtt. És csak ekkor merem kioldani az álomfeszültséget.
