Páncél

- Goofy (a.k.a: Lucky Luke vagy Szkjúzi) kollegám mérgező jelenléte, elképesztő pofátlanul előadott hanyagsága, késései: rendszeres reggeli telefonok tőle (amiket rendszeresen nem veszek fel nyugalmam megőrzése érdekében), melyekben szeretné közölni, hogy fél órát késik. Általában indok nélkül. Vagy legutóbb Ginának rekedtálmosan guffogva el, hogy hát ő most elaludt. Hát fél 9, és ő igazából most ébredt. És aztán 8.00 helyett 9 után becsámpázik.... egyetlen perccel a főnök előtt (!!!). Vagy amikor rákérdezek, miért is nem veszi fel a központi telefont, amikor a telefonosok ebédszünetében csörög... azt válaszolja, ő a zenét hallgatja, nem a telefont.

- Kismalac velem lakik még egy darabig. Albérlő-státuszban hivatalosan, de minden erőmmel figyeltem arra, hogy lakótársként kezeljem... magam iránti elfogulatlanság nélkül mondhatom, hogy ennek érdekében naponta nyeltem békákat.
A közöshasználatú fogyóeszközöket szó nélkül beszerezgettem, mert tudtam hogy magától nem jut eszébe, és azt is tudtam, ha én juttatom eszébe, akkor sértődés lesz belőle. Takarításra csak nagyon indokolt esetben szólítottam fel (nem voltam otthon hétvégén, és vendégváró állapotban kellett lennie a kéglinek), csináltam én, mert én hamarabb elégeltem meg a koszt - minden hétvégén, mikor otthon voltam. És hát sértődést sem akartam.

A szobámban száradó ruhái látványát is hamarabb elégeltem meg, ezért összeszedtem őket, és átvittem - amiért megkaptam, hogy inkább ne vigyem át, mert nem úgy hajtom, nem úgy teszem le ahogy neki jó, mért nem szólok neki hogy szedje össze. Hát mert nem akarok sértődést. Ugyanezen forgatókönyvre felmosás előtt cipőszekrénybe rakom a cipőit, mert útban vannak. Ez sem tetszik néki, és természetesen nem tartja vissza. Mert én úgysem sértődöm meg. Engem ki lehet engesztelni egy kis vicces tutujgatással és "jaj de hát tudod hogy nem úgy értem"-mel.

Ezek mellett tisztában volt vele, hogy bármit szívesen megosztok vele, mert sokmindenen átsegített, és a lakótársi bosszankodások ezt nem feledtethetik. Kevesebbet beszélgettünk, mert hol egyikünk, hol másikunk nem volt otthon, vagy ha igen baráttal/barátnővel... de azt a keveset is nagyon élvezem mai napig.

És egyszer felfedte előttem, hogy a villanybojlerem és a mosógép és a két számítógép nagyon sok áramot fogyaszt ám... innentől kezdve nagyon figyeltem arra, hogy ne működjön/égjen feleslegesen semmi. Aztán mikor egyszer úgy jöttem haza, hogy ő a konyhában evett, és közben a fürdőben és a szobájában is égtek a lámpák, na akkor lekapcsoltam és szóltam érte. Nagy durrogással becsörtetett a szobájába és magára csapta az ajtót.

És a minap szó szerint azt mondta, megtűrve érzi magát nálam. Akkor fel kellett a békákat öklendezzem, de az összeset, mert a vastag páncélomon is áthatolt ez a szó. Mivel volt sok a tarsolyomban, valahol meg kellett adnia, hogy ő biztos nálam is sokkal rosszabb lenne a helyemben, és ez egy sz*r helyzet úgy ahogy van... ő sosem fogadna albérlőt. Tény, hogy nem könnyű, mikor már saját bőrödre megy a játék, és te érdeked, hogy vigyázz a fogyasztásra, a biztonságra, a tisztaságra a saját fészkedben. És nehezíti, hogy az albérlőd lelkivilágára is vigyázz, aki a tieddel viszont nem mindig törődik... De. Azt hiszem sikerült ütköztetni a nézeteket anélkül, hogy az ütközés maradandó sérüléseket okozott volna. Néha el tudom kapni belátóbb, felnőttebb pillanatait. És megfoldoztam a páncélt is, bízva hogy elég erős lesz a maradék másfél hónapra a békés-baráti együttéléshez.