Ismerkedés témában, Besenyő Cs. István, aki vagyok - avagy Besenyő Csalódott István, el kell mondjam, megfigyelőként is elkeserítő ami itt megy. A szombati WB buli után tisztult ki, hogy miért is van az egész kifacsarva és eltorzítva, miért nem olyan semmi, mint régen. Azért, mert egyre gyorsabbak a folyamatok, egyre sürgősebben, de leginkább most és azonnal kell minden. Míg egyedül voltam, nem is tűnt fel ilyen élesen a kontraszt, sokszor én is benne voltam. Egy kis simulós-táncolós, aztán egy kis nyalifali. Persze mindez azelőtt, hogy egyáltalán bemutatkoztunk volna. 
Aztán most meg elmegyek a kedves nélkül táncolni, elengedem magam, felszabadult vagyok. Az újonnan megismert ifjonc az egyik haver társaságából bumeráng módjára folyton visszasündörög, elkap egy forgásra, füligérve vigyorog, lehel az orcámba, nem győzöm elforgatni a fejem, hogy ne mászhasson bele a szájüregembe. Namármost. Ha úgy mennének a dolgok mint régen, mint amikor még megvolt mindennek a sorrendje, akkor békésen elbeszélgettünk volna, újra bemutatkoztunk volna (mert persze a buli elején mikor Bé bemutatott neki és még 5 társának, azonnal kirepült másik fülön a neve), és kedvesen elejtettem volna, hogy kapcsolatban élek. És képzeld, ez nálam azt jelenti, hogy más nem fog lesmacizni, és nem fog letapizni. Annyival igazibb lenne! Mármint nemcsak az én esetemben, hanem egyáltalán a bulis ismerkedés. Miért sietünk? Miért nem akarunk beszélgetni? Talán hamarabb derülne ki, hogy kapanyél áll ki a szájatokból. Vagy épp az, hogy hűde nagyon jól megértjük egymást, és ezt talán nem is kéne elrontani egy ágybasietéssel.
Kis reménysugár is felragyogott azért szombat éjjel. Jóideje táncolgattunk fent a VIP szektorban, és pofátlan természetességgel iddogáltuk meg az asztalon talált megkezdetlen mézes pálinka stampókat (valakinek szülinapja lehetett, mert torta is volt). Szóval hajnali kettő felé ért a meglepetés, egy délceg úriember termett oda elém, akiről fogalmam sem volt kicsoda és honnan ugrott elő. Még tőlem is jóval magasabb volt, és többször nyomatékosítva elmondta, hogy nézzem keressek rá xy-ra a youtube-on. És mellesleg iwiw-en nézzem meg Kisportolt Adonisz profilját. Bután vigyorogtam, mondtam természetesen megnézem. És még hajnalban meglestem a profilt, a képeken még délcegebb volt mint a WB-ban, és elsőosztályú sportoló, meg jóképű. Meg húsz éves... :-S Azért átmelengette a szívem, hogy létezik még ilyen, a fiatalabb nemzedék soraiban is. Hogy bár nem is vettem észre, lévén hogy csak a saját széles jókedvemmel voltam elfoglalva, ő valahonnan felfigyelt rám, és mindenféle tőlem jövő nonverbális jelzés nélkül volt annyi mersz benne, hogy odajöjjön, és tapintatosan meghagyja nekem a lehetőséget, hogy üzenetet hagyjak neki, ha úgy tartja kedvem.
