Kulcsszó

Főként mióta a dadusos műsort nézem, ahol a dadaszolgálatot hívják hogy megfegyelmezzék az ördögrossz kölyköket, nagyon sok tanulságot vonok le a jövőre vonatkozóan, és egyre több felismerés ér a szüleimet illetően. Nem túl kellemes felismerések persze. A műsor univerzális kulcsszava a tisztelet. Alapvető dolog, amit nem a felmenőimtől tanultam... nem tanította meg anyám, hogy milyen amikor a feleség tiszteli a férjét, és felnéz rá, és nem rajta tölti ki a máshonnan felszedett feszültségét, de ezt apámtól sem tanulhattam el, nem maradt adósa sosem. Engem sem tiszteltek meg következetes nevelési elvekkel, mindennapos volt a "mer azt mondtam", meg az "amíg az én kenyeremet...." típusú büntetésmagyarázat. Nem volt tiszteletben tartva az első (a második, harmadik...) szerelmem, az érzéseim, a hobbijaim, egyáltalán bármi, amiről anya úgy gondolta, rovására megy valaminek, amiről ő önkényesen úgy döntött, fontosabb mindennél. A buli, az olvasás, a filmek, a barátok, a zene, amik neki sosem jelentettek sokat. Lázadnom, veszekednem, sírnom és könyörögnöm kellett értük. Néha kemény feltételekhez kötve megkaphattam, néha csak azért kaptam vissza az éjjel takaró alatt zseblámpával olvasott kölcsönkönyvemet, hogy visszavigyem a tulajdonosának - anélkül, hogy az utolsó fejezeteket elolvashattam volna. Vagy akkor kaphattam vissza az útlevelemet, amivel másnap nyaralni mentem volna, ha előtte elvonatozok az egyetemre, és befizetem a kolidíjamat (amit már rábíztam a szobatársamra, de anyámnak ez nem volt elég megnyugtató - így megfosztott az útlevelemtől).
Kinőttem a kamasz lázadáskorból, de még most sem értek semmit. Fogalmazzunk úgy, őt nem értem, de ő még kevésbé ért engem, és azt, hogyan lettem az ő véréből ilyen amilyen. Ilyen más, mint ő (nagyon sok munkámba került, az biztos). Felnőttként is úgy beszélek (értsd: úgy kiabálok) vele, ahogy ő tette és teszi még ma is. Amikor elbúcsúzunk egy otthoni hétvége után, ezek miatt mindig elszorul a szívem, hogyan tudok ilyen hangnemben beszélni a saját anyukámmal, akit mindezek ellenére szeretek. De a tiszteletet hogyan várhatja el, ha nem mutatta meg nekem, és még most is kéretlenül felülbírálja és számon kéri a döntéseimet, és hogy a barátaimmal meg a párommal milyen szépen beszélek...